Pozícióharc a BMW-nél
2008.05.12. 18:39
Feltételezések a BMW háza táján...
A német Welt szerint egyre nő a feszültség a BMW-Sauber két versenyzője, Nick Heidfeld és Robert Kubica között. Az ok az, hogy a két pilóta érzi, kettejük párharca sorsdöntő szakaszba érkezett. A BMW csapat egyre javul, bármikor sikerülhet learatni az első futamgyőzelmet és néhány éven belül a világbajnoki cím is elérhetővé válhat. Nem mindegy, hogy erre a „célegyenesre" Heidfeld vagy Kubica fordul rá úgy, mint a csapat vezéregyénisége, nem hivatalos első számú pilótája.
A lap egy BMW bennfentest idéz, aki szerint a két pilóta, ha teheti, kerüli egymást, bár amikor kell profikként együttműködnek. „De mindketten tudják, hogy mi a tét." - teszi hozzá a Welt forrása.
Heidfeld a kezdetektől részt vesz az építő munkában a csapatnál és kiváló fejlesztő pilótaként nem kevéssel járult hozzá, hogy a BMW eljutott ideáig. Joggal várhatná, hogy munkája gyümölcsét is le fogja aratni. Azonban úgy tűnik az utolsó métereken valaki benyúlhat elé -csapattársa, Robert Kubica.
Tavaly még Hiedfeld végzett előrébb a világbajnoki pontversenyben, idén azonban eddig jobban megy Kubicának. A lengyel mint az öt időmérő edzésen gyorsabbnak bizonyult csapattársánál. Ő szerezte meg a BMW első pole pozícióját is Bahreinben, amit Mario Theissen csapatfőnök „mérföldkőnek" nevezett. A pontversenyben jelenleg Kubica 24 ponttal negyedik, Heidfeld 20 ponttal ötödik - semmi nem dőlt el tehát, de a 23 éves Kubica van felszálló ágban, Heidfeld pedig - aki a hétvégén töltötte be 31. életévét - láthatóan egyre nehezebben tudja vele tartani a tempót.
„Nick a pályafutása csúcsán áll, míg Robertben még sok potenciál van." - mondta a háromszoros világbajnok Niki Lauda.
Mario Theissen igyekszik diplomatikusan fogalmazni: „Jelenleg úgy tűnik, hogy Robert a gyorsabb, Nick pedig a konstansabb." - azonban ez a megfogalmazás udvariaskodásnak tűnik Heidfelddel szemben, hiszen nehéz lenne azt állítani, hogy a szezon első öt futamán Kubica nem nyújtott stabil teljesítményt.
Theissen úgy látja, hogy Kubica a vezetésí stílusának köszönhetően előnyben van Heidfelddel szemben az időmérő edzéseken: „Robert az agresszív vezetési stílusával jobban fel tudja melegíteni a gumikat." - mondta.
A két pilóta a nyilvánosság előtt egyelőre igyekszik csapatharmóniát sugározni: „Nagyon jól kijövünk, de a pályán keményen küzdünk egymás ellen." - mondta Heidfeld, de a bennfentesek szerint konfliktushelyzetben felszínre kerülnek a valódi érzelmek. Például tavaly a nürburgringi futamon, amikor ütköztek a rajtnál és mindketten visszaestek a mezőny végére. „Egy ilyen versenyző, mint te nem sokáig lesz a Forma-1-ben!" - vágta Heidfeld fejéhez Kubica a verseny után.
A Welt úgy fogalmaz: Heidfeldnek olyan érzései lehetnek, mintha „harmadszor látná ugyanazt a filmet". A Sauber-Petronasnál 2001-ben Kimi Räikkönen, 2002-ben Felipe Massa kezdett egyre inkább a fejére nőni az idő előrhaladtával - igaz, pontszámban mindkét újoncot sikerült végül megvernie.
A BMW-nél Heidfeldnek van több veszíteni valója: jelenleg 9 millió dolláros fizetésével háromszor annyit keres, mint Kubica, de a lengyel nemcsak egyre jobb, hanem ráadásul állítólag ő a csapatfőnök, Theissen kedvence is, mivel saját felfedezettje. Amiben alulmarad Heidfelddel szemben az a fejlesztések, tesztelések területe: Kubicát inkább olyan versenyzőnek tartják, mint Räikkönent, aki beül az autóba, aztán padlógázt nyom és más nem nagyon érdekli - bár a csapat szerint egy év alatt sokat fejlődött a mérnökökkel való kommunikációban.
És az sem elhanyagolható tényező, hogy ha vannak is Kubicának hiányosságai, hajlandó mindent megtenni azért, hogy ezeket pótolja. Elszántságát jól példázza, hogy a téli szünetben hét kilót fogyott, hogy ideális súlya legyen a versenyzéshez. Ennek érdekében hat hétig csak salátán, gyümölcsön és halon élt.
|