A Forma-1-es világbajnokságot megelõzõ korszak egyik legnagyszerûbb pilótája még Hitler számítását is keresztülhúzta... Az 1892. november 16-án Castel d"Ario-ban született autóversenyzõ közel harminc esztendõn keresztül a motorsportok aktív résztvevõje volt. 1926-ig két keréken állt rajthoz, majd az elkövetkezendõ évek egyik legnagyszerûbb autóversenyzõjévé vált. A 160 centiméter magas olasz versenyzõ már azzal elkápráztatta a hazai közönségét, ahogyan a piros Alfa Romeo fakormányát fogva, teljes gázzal száguldott gyõzelmei felé. Élõ legendává vált, akit még a kemény lelkû Enzo Ferrari is a szívébe zárt. Nuvolari a versenyek alatt mindig sárga pulóvert viselt, és a talizmánja, egy hímzett szív, mindig nála volt, amit a poéta Gabriele d’ Annunzio adott neki. Babonás volt, mint sok más versenyzõtársa. Fiai, Giorgio és Alfredo fiatal korukban meghaltak, amit Nuvolari nem tudott feldolgozni. Elképzelhetõ, hogy emiatt tette kockára életét versenyrõl versenyre. A késõbbi nagy riválisával, Varzival saját csapatot alapított. Nuvolari nem invesztált túl soka pénzt a csapatba, viszont szinte az összes versenyét megnyerte, amelyeken Bugattival állt rajthoz. Éppen Varzi volt az, aki hosszú idõn keresztül megakadályozta, hogy Nuvolarival az Auto Union szerzõdést kössön. Mussolini személyesen követelte, hogy az Alfa Romeo egy olyan autót építsen Nuvolarinak, amivel legyõzheti az Ezüstnyilakat. Ekkor építették meg a 308-as típusú autót, amit Nuvolari Dél-Franciaországban darabjaira tört. Nagy szerencsével csak kisebb égési sérüléseket szenvedett. Ekkor megfogadta, hogy soha többet nem fog Alfa Romeot vezetni, és bejelentette visszavonulását. 1930-ban a két Alfa Romeot Varzi és Nuvolari vezette. A verseny második napján a reggeli szürkületben Varzi - aki három perccel Nuvolari elõtt autózott de az összidõt tekintve hátrébb volt- látta Nuvolari fényszóróját, és azt hitte, hogy ez a verseny már elveszett. Ezt követõen eltûntek a fények, így Varzi abban reménykedett, hogy Nuvolari kiesett. 48 kilométerrel a cél elõtt dudaszó és lámpavillogás lepte meg. Nuvolari mögötte volt, kikapcsolt fényszórókkal. Nuvolarit Olaszországban ezen gyõzelme után már hõsként tisztelték. 1932-ben Enzo Ferrari vonatjegyet vett neki az oda- és visszaútra a Targa Florio versenyre. "Ferrari, csak egy útra kellett volna jegyet venned, mert aki versenyezni indul, annak számolnia kell azzal, hogy egy fadobozban hozzák vissza." – hangzott Nuvolari Enzo Ferrarinak adott kommentárja a jegyvásárlással kapcsolatban. Nuvolari akkoriban minden Targa Florio versenyt megnyert, az autóversenyzés egyik kiemelkedõ személyiségévé vált. Egyik versenyen a következõket mondta utasának, Hardie Mambellinek: "Ha kiáltok, az azt jelenti, hogy veszélyben vagyunk, ezért akkor majd bújjál a mûszerfal alá, hogy egy esetleges ütközés során ne sérülj meg." A versenyt követõen a szerencsétlen Mambelli azt nyilatkozta, hogy Tazio már az elsõ kanyartól kezdve végig kiabált, és csak az utolsóban fejezte be, így az egész verseny alatt a műszerfal alatt tartózkodott. A világgazdasági válság mindenre kihatással volt, így az autóversenyzésre is. A rendezõk az 1,5 literes autók rajthoz állását szorgalmazták. Antonio Ascari, Resta, Jimmy Murphy és Joe Bolger halála után újra elõtérbe kerültek a biztonsággal kapcsolatos kérdések. Az American Automobile Club megpróbálta visszaszerezni az autógyártókat, mialatt Európában szinte minden jelentkezõ részvételét jóváhagyták. A világgazdasági válság nem vezetett az autóversenyzés stagnálásához, sokkal inkább építõkõként szolgált a neves autóversenyzõknek és legendás autógyártóknak. A Formula-Libre versenyek ideális edzéslehetõséget kínáltak a pilótáknak. Ez az idõszak Achille Varzi, Louis Chiron, Rudolf Caracciola és Tazio Nuvolari korszaka volt. Ezek a versenyzõk "klasszikus utakon" versenyeztek, mint például a közúti versenyek Szicíliában, vagy Mille Miglia, a történelmi hegyi út Brescia és Róma között. 1933-ban Németországban Hitler átvette a hatalmat. Az új német kancellár imádta a gyors autókat, így az autóversenyzést is a náci propaganda emelvényeként használta. 1934-ben új szabályt léptettek életbe, miszerint az autók maximális tömege nem haladhatta meg a 750 kilogrammot. A Mercedes súlya 751 kg volt, ezért Alfred Neubauer lekapartatta a lakkot az autóról, egészen a lemezekig. Innen kapták az Ezüstnyíl elnevezést. Az Európai versenypályákon a német autógyártóknak volt meghatározó szerepe. A német vezetõség támogatása az Auto Union és a Mercedes csapatok között oszlott meg. Ez gyors technikai elõrelépéshez, a teljesítmény és a sebesség növeléséhez valamint nagyobb látványossághoz vezetett. Nuvolari halhatatlanok listájára is feliratkozott. Az 1935. július 28-án rendezett versenyen egy közel száz lóerõvel kisebb teljesítményû autóval, rossz pályaviszonyok mellett is képes volt futamot nyerni. A Nürburgringen megrendezésre került versenyt 300.000 ember kísérte figyelemmel a helyszínen, ezért a németek minden áron gyõzedelmeskedni akartak. Az elsõ kör után Nuvolari Caracciola mögött volt, a kilencedik körre azonban Bernd Rosemeyer, Fagioli és Chiron mögé esett vissza egy kerékcserét követõen. Ebbõl a kilátástalan helyzetbõl az olasz versenyzõnek sikerült felzárkóznia a második helyre, majd az utolsó körben a tizenöt másodperces hátrányát is ledolgozta, amivel német közönség elõtt diadalmaskodott. A németek kénytelenek voltak elismerni Nuvolari gyõzelmét ezen a versenyen, annak ellenére is, hogy Hitler Birodalmi Márkák százezreivel támogatta az Auto Union és a Mercedes csapatokat évrõl évre. Mivel egyes elmondások szerint a Német Nagydíjon mindenképpen német gyõzelemre számítottak, így nem volt elõkészítve az olasz himnusz. Nuvolari mindig magánál hordta az olasz himnusz lemezét, így volt ez ezen a vasárnapon is. Az Auto Union legkiválóbb pilótája, Bernd Rosemeyer 1938. január 28-án életét vesztette, amikor világrekordot szeretett volna felállítani. Ezt követõen a német istálló felkérte Nuvolarit, hogy vegye át a helyét, amire Tazio igent mondott. Nuvolari azon kevesek közé tartozott, akik az Auto Union középmotoros autóját is sikerre tudta vinni. Elsõ gyõzelmét a német csapat színeiben, az 1938-ban rendezett versenyen szerezte meg. Szeptember 11-én, az Olasz Nagydíjon Nuvolari elsõként haladt át a célvonalon. Néhány héttel késõbb, egy újabb dobogós helyezést ért el Doningtonban. 1939. szeptember 3-án Belgrádban egy újabb gyõzelmet aratott. Ez volt az Auto Union utolsó sikere. Nuvolarinak remek érzéke volt az autókhoz, és jól taktikázott. Legnagyobb riválisának, Varzinak vele szemben kötélbõl voltak az idegei, az autóban higgadt és hûvös magatartást tanúsított. Enzo Ferrari a harmincas évekrõl: "A kimagasló pilóta Nuvolari volt, de Varzi hûvös, taktikus vezetési stílusával még õt is felülmúlta." Az autósport ezen óriásai saját hazájuk autóival versenyeztek: Nuvolari Alfa Romeoval, Caracciola Mercedesszel, Chiron Bugattival. A második világháború után újra versenyezni kezdett, és tette ezt 55 évesen, súlyos tüdõbetegsége ellenére. Nem sokon múlt, hogy megnyerje a Mille Migliát, az egyik leghíresebb közúti versenyt 1947-ben. A Forma-1-ben már nem tudott rajthoz állni; utolsó versenyén egy Abarth-sportautóval gyõzedelmeskedett 57 évesen, 1950. április 10-én. Nem versenypályán, hanem ágyban halt meg 1953. augusztus 11-én Montanaban. A temetés után a Nuvolari-villába tartó úton egy alkalmazottja azt mondta Enzo Ferrarinak: "Köszönjük, hogy eljött. Még egy olyan ember, mint Nuvolari nem fog születni." Hazájában emlékét szobor õrzi. forrás:formula.hu