Hamilton átvette a vezetést
2008.05.22. 18:58
Lewis Hamilton remek vezetéssel, s meglehetősen nagy előnnyel átvette a vezetést a délelőtti legjobbtól, Kimi Räikkönentől, aki ezúttal a harmadik helyre szorult. Érdekesség, hogy közéjük Nico Rosberg ékelődött be, aki egyébként mindkét edzés elején remekelt, de csak most sikerült a végére is az élmezőnyben maradnia.
Kimi Räikkönent csapattársa, Felipe Massa és Heikki Kovalainen követi. Hatodik lett Robert Kubica, aki ezúttal is erősebbnek bizonyult márkatársánál, Nick Heidfeldnél. A német versenyző a 11. helyen zárt.
A hetedik legjobb idő Fernando Alonsóé, ám mind az ő, mind társa nevéhez egy- egy autótörés is tartozik. Alonso és Piquet autója az első kanyarba érkezvén megcsúszott, s a hátsó szárny eltalálta a falat. A különbség csupán annyi, hogy a brazil újonc teljesen beleállt a gumifalba, míg a kétszeres világbajnok inkább csak érintőt vett rajta. Ez a hiba azonban mindkettejük számára hátrány volt, hiszen a szerelők jó ideig dolgozhattak az autóikon.
A sort Sebastian Vettel zárja, akinek sem a délelőtti, sem a délutáni edzésen nem sikerült igazán nagyot alkotnia.
A hétvége programja a szombat délelőtt 11:00 órakor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.
Hely
|
Versenyző
|
Csapat
|
Időeredmény
|
Hátrány
|
Kör
|
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:15.140 |
|
40 |
2 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:15.533 |
0.393 |
39 |
3 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:15.572 |
0.432 |
42 |
4 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:15.869 |
0.729 |
37 |
5 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:15.881 |
0.741 |
39 |
6 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:16.296 |
1.156 |
34 |
7 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:16.310 |
1.170 |
27 |
8 |
Jenson Button |
Honda |
1:16.351 |
1.211 |
45 |
9 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:16.372 |
1.232 |
40 |
10 |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:16.418 |
1.278 |
32 |
11 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:16.426 |
1.286 |
44 |
12 |
Timo Glock |
Toyota |
1:16.688 |
1.548 |
46 |
13 |
Mark Webber |
Red Bull-Renault |
1:17.094 |
1.954 |
39 |
14 |
David Coulthard |
Red Bull-Renault |
1:17.131 |
1.991 |
39 |
15 |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:17.246 |
2.106 |
35 |
16 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Ferrari |
1:17.251 |
2.111 |
33 |
17 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:17.379 |
2.239 |
28 |
18 |
Sebastien Bourdais |
STR-Ferrari |
1:17.581 |
2.441 |
38 |
19 |
Adrian Sutil |
Force India-Ferrari |
1:18.176 |
3.036 |
31 |
20 |
Sebastian Vettel |
STR-Ferrari |
1:18.225 |
3.085 |
38 |
|